Chapter Twenty-Six

Nem tudom meddig sírhattam, mire végre eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom Austint. Igen, ez egy remek ötlet. Felhívom, megkérem, hogy beszéljük  ezt az egészet meg és elmagyarázok neki mindent. Elmondom, mi, hogy történt és miből következett. Igen, ez lesz a legjobb.
Hirtelen ugrással tükröm előtt termettem és vörösen izzó szemeim körül letöröltem a könnycseppeket. Miután végeztem a fürdőbe léptem és hideg vízzel megmostam az arcom. Talán ettől kicsit csökken a szemem pirossága.
Teendőim és külsőm sikeres megváltoztatása után, biztos léptekkel hagytam el a szobámat. A lépcsőn lefelé haladva szemem már kereste az elektronikus készülékemet, ám nem járt eredménnyel. Gondoltam sebaj, majd ha leérek megkeresem. 2 pillanatba sem telt lent is voltam és arra a helyre indultam, ahol szerintem utoljára hagytam. A konyhába. Azonban ott nem volt. Átmentem a nappaliba, ott se volt. Kezdtem ideges lenni és most már kicsit idegesebben kerestem. Benéztem minden szobába. Fent-lent, mindenhol de sehol sem volt. Jó elég, gondoltam magamban. Felhívom egy másik telefonról és ennyi. Odalépek a falhoz, ahol a vonalas telefon van. Leemelem a kagylót és lassan, nyugodtan pötyögöm a számom, nem akarom magam feleslegesen felidegesíteni. Ha ideges leszek nem tudok Austinnal normálisan beszélni és az utolsó esélyemet is elronthatom. Ez terveztem, de amint meghallottam, hogy hol csörög a telefon, akaratlanul is felment bennem a pumpa.
-Justin!-üvöltöttem el magamat. Fejem bedagadt és egy rák színét vette fel.-Mi a fenét keres a telefonom nálad?-kiabáltam még mindig, miközben kettesével vettem a lépcsőfokokat, majd rá törtem szobájának ajtaját.
Aludt. Gondolhattam volna. Mindig alszik, mint valami mormota. A telefonom mellkasa alatt pihent. Hanyag mozdulattal téptem ki, mire felnyögött, mocorogni kezdett majd végül átfordult a másik oldalára.
Rápillantottam a készülék kijelzőjére és megláttam, hogy az Album mappában van bent és a képeimet nézegeti.
-Mi a franc?-emeltem meg egyik szemöldököm, majd nagyobb szerepet nem tulajdonítva ennek kiléptem.
A telefon továbbra is kezemben tartottam és idegesen kerestem ki Austin számát.

Egészen addig nem nyomtam rá a hívás gombra, míg be nem értem a szobámba és nem zártam magamra az ajtót. 
Mély levegőt vettem, ágyamat széknek használva ültem le rá, majd megnyomtam a gombot, mely talán eljuttatja hangomat a zöldes-kék szemű fiúhoz.
Végig vártam a hosszú csöngéseket egyszer, kétszer, sőt harmadjára is. Aztán tartottam egy kis szünetet, kimentem wc-re, majd vissza. Az ajtót most nem zártam be, csak lábam segítségével belöktem. Ismét a hívás gombra nyomtam és vártam. Már olyan régóta próbálkozom de nem veszi fel. De miért nem? Nem teheti ezt velem. Nem hagyhat itt. Hisz én is szeretem. Szükségem van rá. 

Épp egy újabb próbálkozás közepette vagyok, mikor lassan kinyílik az ajtóm. Láttam, hogy nyílik, de nem érdekelt. Én csak Austinnal akartam beszélni, senki más nem érdekelt. Így nem tulajdonítottam figyelmet az ajtóban álló a személynek. Aki az elején még nyugodt volt, de aztán, ahogy teltek a percek és nőtt a próbálkozások száma egyre ingerültebben vette a levegőt.
-Tedd már le, azt a szart! Nem látod, hogy nem veszi fel? Hányszor hívtad már? Legalább 10-szer. Ha érdekelnéd már rég felvette volna!-vágta hozzám Justin ezeket a nem túl kedves szavakat kis idegességgel a hangjában és az idegesítő önelégült mosollyal keretezett arcával.
-Menj ki!-Mondtam úgy, hogy rá sem néztem. Nem volt kedvem vele veszekedni. Eleve az ő hibája minden és még itt osztja az eszet. Kinek képzeli magát? Azt hiszi ő az Isten? Szánalmas. Belül persze fájt amit mondott, mert igaza volt. Ha érdekelném Austint, felvenné. Nem érdekel, nem mutathatom ki Justin előtt a fájdalmat, amit ő okoz, mert akkor még gyengébbnek és sebezhetőbbnek fogok látszani, amit Ő keményen kihasználna. Mielőtt bármit válaszolhatott volna, újra tárcsáztam Austint. Vagyis csak akartam, mert ez a tuskó -már nem tudok rá szebb szót használni- odajött kivette a telefont a kezemből és kinyomta.
-Justi-kezdtem volna bele a monológomba, de hirtelen, csak úgy -mint, ahogy az általában a hirtelennél történni szokott- megcsókolt. Csókja lágy volt és nem olyan erőszakos, mint ő. Szívem egy percre bedőlt neki és már majdnem átadta a testemet, de szerencsére az eszembe időben közbe szólt. Amekkorát csak tudtam ütöttem. Igen. Felpofoztam Justint. Nem érdekel, mi lesz a következménye. Elegem van abból, hogy folyton sakkban tart a testével, a csókjával. Majd hirtelen felindulásból ütni kezdtem a mellkasát és zokogni, miközben kiabáltam.

-Minden a te hibád. -ütöttem egy erősebbet a tenyeremmel.-Ha nem égetsz be előtte, nem megy el-vágtam oda még egyet.-Sőt, ha nem jössz ide akkor lenne minden a legjobb-vágtam oda egy utolsó, majd értetlen okokból mellkasához szorítottam fejemet, kezemmel szorosan átkaroltam derekát és zokogtam. Szememből csak úgy záporoztak a könnyek. Az nem lehet, hogy végleg elveszítsem Őt. Sosem gondoltam volna, hogy valaki szerethet és fontos lehetek neki. Talán ezért nem vettem észre, azt, hogy Austin tényleg szeretett. De én hülye az egyetlen embert is elüldöztem magam mellől, aki engem akart. Rám volt kíváncsi. Azt szerette aki én vagyok és elfogadott, úgy ahogy voltam. 

Ezen gondolatok után tekintetem végig futtattam Justinon aki mindvégig kedvesen simogatta a hátamat (?), kihámozta magamat izmos, védelmező karjai közül, majd a telefonom felé néztem.

Shan, ne!-szólt oda Justin, de nem érdekelt és telefonom felé indultam. Nem akartam csak így feladni. Ennyivel nem lehet vége. 

Este, Justin szemszöge:

Délután próbáltam vigasztalni Shannont, elég kevés sikerrel. Pedig szerintem tökre kedves voltam. Már persze, nem azért, hogy neki jobb legyen, de ha ilyen helyzetben egy lány mellett vagy és kedves vagy vele akkor sokkal hamarabb lefekszik veled, mint amúgy. Így megy ez, próbálkozni kell. Aztán mikor ráeszméltem, hogy ebből itt semmiféle szex nem lesz ott hagytam. Lementem kajálni, mert már eléggé éhes volt. Pizzát rendeltem, 2 okból kifolyólag. Az első és legnyomósabb: semmi kedvem nem volt főzni a második kevésbé nyomós érv, pedig, hogy finom a pizza. Mielőtt véglegesen megrendeltem volna felkiáltottam Shanonnak, hátha kér valamit.

-Shannon, rendelünk! Gyere és válassz!-küldtem még egy félmosolyt is, amit persze nem láthatott. És most jön a kérdés, hogy hogy lehettem ennyire édes, kedves és cuki, hogy megkérdeztem? A válasz: belém is szorult emberség. Na de ha nem válaszol, nem fogom kétszer kérdezni. Ha ennyire lusta, hogy válaszolni se válaszol éhen marad.

A rendelésem leadása után a nappaliban lévő televízió előtt foglaltam helyet és megnéztem a kedvenc sorozatomat a Simpson családot. Szerencsére két rész is volt egymás után, így pont amikor vége volt megjött az étel. Gyorsan magamra kaptam egy nadrágot, majd az ajtóhoz léptem. Az ajtó melletti tükörben még gyorsan megigazítottam magamat, mert sosem lehet tudni kivel találkozik az ember, majd ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre nem a pizza jött, hanem jó barátaim Lil Twist és Za. Gondolkodás nélkül lepacsiztam velük, majd beljebb invitáltam őket és a kanapén kezdtünk beszélgetni.

-Mizu van tesó? Mész ma valahova?-kezdte egyből Twist, mint várhattuk. Egy percre sem tudja befogni a száját. Valamit mindig magyaráz.

-Semmi, rendeltem kaját, azt hittem az jött.-mondtam röhögve.

-Aha, mindegy.-rendezte le ennyivel Za.-Figyelj, lesz ma egy őrületes parti a Viktoria Streeten nincs kedved jönni?

-Lesznek csajok, pia és khm-köszörülte meg a torkát az idősebbik Lil fivér, Twist- amiből egyből tudtam mire gondol.

-Hmm, bro-kezdtem volna bele mondatomban, de épp ekkor csöngettek.-Pillanat!-hagytam el a helységet, majd kifizettem és elvettem a pizzát.

Egyensúlyozva vittem el az asztalig az óriási adagot, majd egyből lecsaptam 3 szeletre. Ennyitől már talán nem leszek éhes. És, mint, ahogy gondoltam a következő pillanatban már ott is termettek a testvérek és jó ízűen falatoztak a pizzámból.

~Körülbelül, másfél órával később

-Shannon!-kiabáltam miközben egyre feljebb értem a lépcsőn így egyre közeledve a szobájához. Mikor beléptem egy percre ledermedtem. Ilyet még azelőtt nem láttam és olyan volt, mint egy horror filmben, ahol megszáll valakit az ördög. Shannon a plafont bámulta, sűrűn pislogott miközben egy-egy könnycsepp folyt le arcára.

Teste nem mozdult, ezért közelebb léptem hozzá és megtapogattam. Erre sem reagált.

-Shannon, most elmegyek.-mondtam neki de mintha meg sem hallotta volna. Még jobban megijedtem. Ilyen még sosem történt velem azelőtt.

-Jól vagy?-simítottam karjára. Végre mondott valamit, amiből tudtam, hogy közöttünk van még.

-Hagyjál!-Bár ezt az egy szót is úgy mondta, hogy rám se nézett. Két pislogás között mondta nagyon halkan, sőt, inkább suttogva.

Nem érdekelt. Most, hogy beszélt végre elmehettem. Már megijedtem, hogy itthon kell maradjak miatta, mert valami baja van, de szerencsére nem. Úgyhogy boldogan futottam le a lépcsőn, kettesével véve a fokokat, majd a testvérre párra pillantva jeleztem tekintetemmel indulhatunk.

Shannon szemszöge:

A nap hátralévő részét gondolkodással töltöttem. Mi van, ha sosem látom már viszont? Miért kell mindent elrontanom? Miért tettem ezt vele? Utálom magam. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent. Teljesen máshogy lenne minden. Mindennap átölelném és elmondanám neki, mennyire is szeretem, és hogy szükségem van rá. Bárcsak újra látnám. Legalább csak egyszer amíg elmondom neki, hogy szeretem.

Mikor már kiszáradt a szemem kénytelen voltam felkelni. Szép lassan lementem a lépcsőn a konyhába. Engedtem egy pohár vizet, majd egy húzásra kiittam mind. Szomjam nem enyhült, így még eggyel ittam.

Közben gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Minek élek még? Nincs aki szeressen, s az egyetlen aki volt elüldöztem. Az életemnek nincs értelme nekem pedig célom. Érdemes így folytatni a földi életemet?

Hol van most anyám, akivel megbeszélhetnék mindent és akinek kisírhatnám a szívemet? Persze, hogy a pasijával. Ha úgy nézzük, anyám sincsen. Még egy ok, hogy elhagyjam az élők sorát. Remek. Egyre jobban állok.

Teli engedtem a kádat forró vízzel, majd az összes ruhámat a mosógépbe tettem. Fokozatosan merítettem testemet a vízbe. Először egyik lábamat tettem bele, majd a másikat. Szép lassan az egész testemet víz borította. Ekkora eszembe jutott valami. Mennyivel könnyebb lenne elmenekülni a problémák elől, ha most "véletlenül" megfulladnék. Hmm, nem is rossz ötlet. Elmúlna az összes fájdalom ami szívemet nyomja. Megszűnne az a probléma, hogy Justinnal kell éljek. Nem piszkálni többet. 1-0 a fulladásnak. De nem tehetem. Akkor hogyan mondom meg Austinnak, hogy szeretem és sajnálok mindent? 1-1. Nem tudom mit tegyek. Kipróbálom milyen a víz alatt .. Szemem becsukom, fülembe bedugom két ujjam, nehogy belemenjen a víz. 30 másodperccel később már ismét a felszínen úsztam. Mellkasom gyorsan mozgott fel s alá. Szám nyitva és mélyeket lélegzem. 2 perc is kelhetett, mire szervezetem megnyugodott. 

De aztán ismeretlen okokból vezérelve még egyszer lemerültem, de abból már nem jöttem fel ilyen könnyen. Emlékszem, most tovább voltam lent, de aztán hirtelen elsötétedett minden körülöttem..

Justin szemszöge: 

Az utca elején járok. Fogalmam sincs mi van velem. Eljöttem a buliból. Egyszerűen nem voltam képes jól érezni magamat. Egyfolytában Shan járt a fejemben. Nem hagyott nyugodni, hogy úgy láttam. Be kell valljam, aggasztott az állapota. 5 perccel később halkan teszem le a kulcsokat a szekrényre, majd fél hangosan elkiáltom magam:

-Haza értem!

Válasz nem jött. Remélem Shannon nem csinált semmi hülyeséget. Olyan furcsa érzésem van. Ilyen még sosem történt velem, de úgy érzem, mintha valami baja esne. Már persze nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ez az érzés nagyon nyomasztó. 

Kissé idegesen téptem fel szobája ajtaját, majd mikor nem találtam ott mintha ágyúból lőttek volna  futni kezdtem. Szép sorjába az összes emeleten lévő helyiségbe benéztem, de sehol nem láttam. Már nagyon kétségbe voltam esve, mikor végre rátaláltam a fürdőszobában. A kádban feküdt. Lelkem kicsit megnyugodott egy pillanatra, de amint megláttam, hogy egész testét víz fedi máris nem voltam olyan nyugodt.

Gondolkodás nélkül kaptam ki testét és kezemben egészen ágyamig vittem. Szája kissé lilás volt már. Tudtam mit kell tennem..

Sziasztok! Hivatalosan is vége a szünetnek, remélem örültök. A rész kicsit depis lett, de kell ez is a folytatáshoz. Ez amolyan átkötés. Pont, mint mikor a vonat sínt vált, hogy elérje a célját. Na jó, több ilyen metaforát nem használok, de ez csak úgy jött belőlem :D Mint látjátok a design is megváltozott kicsit. Mi a véleményetek róla? Örülnék minél több véleménynek, remélem a kommentárok száma meghaladja a 10-et. Bár -saját hatás körömben- úgy döntöttem innentől nem érdekel a komik száma. Majd ha már egy sem lesz akkor abba hagyom, de amíg van aki olvassa addig írom :) Ja egy dolog. A díjak menüpont alatt, aki szeretne jobban megismerhet a feltett kérdések alapján és akinek van saját blogja görgessen a végéig, mert továbbküldtem néhány díjat. Szeretlek titeket, sok puszi!