Chapter Twenty-Five

1 perccel később mosolyogva, boldogan tértem vissza szobám falai közé. Úgy éreztem végre erős voltam vele szemben és megkapta. Megkapta, a képébe vágtam mekkora egy senki valójában. A következő kihívás, már csak annyi, hogy maradjak is ilyen erős előtte. Hogy miért kihívás ezek után, amit művelt velem? Azért, mert vonzódom hozzá. . Vonzódom a testéhez, a –mint most napvilágot látott- megjátszott személyiségéhez, az illatához a hajához, Justinhoz. Nem tudom, miért van ez, de nem tudok ellene mit tenni. Csak próbálkozom. Próbálkozom erős maradni és kitartani az álláspontom mellett.

Austin  szemszöge:

indítsátok el!

Csalódottság és szomorúság. Ez az a két szó ami leginkább jellemez most engem. Annyira csalódott vagyok. Nem gondoltam volna, soha az életbe, hogy Shannon lefekszik Justinnal. Annyira védtem és óvtam tőle. Nem akartam, hogy úgy járjon, mint a többi csaj a suliban akikkel már lejátszotta ugyan ezt a forgatókönyvet. 

Elcsábítja őket, lefekszik velük egyszer. Lefekszik velük kétszer, háromszor és így tovább. Nem sokkal később a lány bejelenti, hogy belezúgott ebbe a kis hülye gyerekbe, mire ő ott hagyja őt és keresi a következő "játszópajtását." Jobb esetben a csaj 1-2 hónap után elfelejti és túl lép rajta, de már arra is volt példa, hogy a csaj titkon Justinnal "maradt". Vagyis a kettejük között lévő szexuális kapcsolat maradt meg, ami úgy szintén hamarosan megszakadt, mikor Justin több lánnyal egyszerre "élte" az életét.  Ezért féltem Shant. Nem akarom, hogy vele is ez legyen és depressziós legyen egy ilyen senkiházi miatt. 

Próbáltam elzárni tőle, vagy hatással lenni rá, de mind hiába. Tudtam, éreztem valahol mélyen, hogy vele is meg fog ezt történni. Ő még ugyan nem érzi, de nagyon megfogja sínyleni.

De van itt még valami, ami miatt nagyon óvtam Justin elől. Fogalmazzunk úgy, hogy inkább valaki. Soha nem mondtam és nem is fogom elmondani senkinek, de már az első pillanatban, amikor megláttam a házuk előtt beleszerettem. Az már csak hab volt a tortán, hogy barátok lettünk. Eleinte feszélyezve éreztem magam és nem tudtam, hogy viselkedjek a társaságában. Vajon küldjek neki jeleket, vagy tartsam magamban amit érzek és legyek csak a barátja? Úgy döntöttem teszek egy próbát. Küldtem neki jeleket egy kis ideig, de mivel egyáltalán nem vette a lapot feladtam és lemondtam arról, hogy bármikor is úgy állhassak mellette, mint a barátja. A szerelem plátói maradt kettőnk között.. Csak remélni tudom, hogy egyszer ő is olyan szenvedéllyel néz a szemeimbe és mondja, hogy "Helo", mint én.

Amint hazaértem fáradtan rúgtam le a cipőt lábamról. Az óra már a 11-et is megüthette. A nappaliba pillantottam, ahol megláttam anyát, akit a televízió előtt nyomott el az álom. Lábujjhegyre emelkedtem majd halkan, osonva közelítettem meg az előbb említett személyt. Ráterítettem egy plédet majd puszit nyomtam homlokára. 

Megfordultam tengelyem körül, majd a konyhába vettem az irányt. Amikor kiértem végre rendesen lépkedtem. Kivettem egy poharat a felső polcról és teleengedtem vízzel. A konyhapultnak dőltem, majd egy húzásra kiittam az egészet, amit a pohárba töltöttem. Letettem a kis üveg tárgyat, majd felmentem az emeletre. 

Kimerültem terültem végig ágyam teljes hosszán. Szemeimet másodpercek alatt lehunytam és agyam ugyan ilyen sebességgel indult be. Egész végig Shan járt a fejembe. Belefáradtam abba, hogy mindig másodhegedűs legyek a "Justinkája" után. Annyi kárt tett benne, annyiszor bántotta és még is őt szereti helyettem, míg én mindig csak segítettem és támogattam bármikor, amikor csak szüksége volt rám. De akkor miért csinálja ezt? Miért őt szereti helyettem? Ezen gondolatok közt őrlődve nyomott el az álom.

Reggel ugyan olyan nyomottan ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Testemben olyan érzés keringett, mintha egy percet sem aludtam volna. Szombat van. A kedvenc napom a hét napjai közül. Ezen a napon mindig vidám ugrok ki párnám és takaróm fogságából. Ma nemhogy nem ugrottam, de még felkelni sem volt kedvem. Körülbelül fél óra után sikerült kikászálódnom és szem dörzsölgetve a zuhany alá jutnom.

Lassan folyattam magamra a jéghideg vizet. Tűszúrásként haladt végig testem összes pontján. Talán ettől egy kicsit éberebb lettem, de érzem, hogy nem vagyok jó formában. 

Tusolás közben megint Ő járt a fejemben. Nem hiszitek el milyen rossz, olyan emberre gondolni folyton akit viszonzatlanul szeretsz? S akárhányszor ígérem meg magamnak, hogy mostantól elfelejtem nem megy. Nem tudom kiverni az agyamból. Komolyan sokszor már azt gondolom, hogy kissé megőrültem miatta. Most viszont elhatározásra jutottam. Változás kell? Ám legyen. Innentől szabad lesz Shan és azt csinálhat Justinnal amit szeretne. Sok boldogságot nekik.

 Shannon szemszöge:

Másnap reggel a Nap sugarai ébresztettek. Na jó, az azért, hogy reggel erős túlzás. Miután gyorsan telefonom kijelzőre pillantottam meglepetten vettem észre, hogy már eltelt a nap fele. Unottan másztam ki ágyamból, majd a köntösömet óvatosan testem köré fontam. A nap első útja a konyhába vezetett. A szokványosnál kicsit hosszabb ideig tartott a lejutás, de hát reggel minden máshogy megy, nem?

Mikor elértem a kiszemelt helységet helyet foglaltam az egyik széken, majd az előbb asztalra helyezett müzliből öntöttem a tálamba egy keveset. Pár másodperccel később nyakon öntöttem tejjel majd mohón kezdtem magamba tömni a közkedvelt reggeli étket. Épp az utolsó falatokat rágtam amikor megpillantottam kócos hajjal, félmeztelen testtel a nappaliból előbújó karikás szemű Justint. Istenkém, hogy a frászba ilyen szexi? Amint észrevettem turbó sebességgel próbáltam menekülni a konyhából. Tudtam, ha közös helyiségben maradunk akkor nekem végem. 

Tányéromat pillanatok leforgása alatt "dobtam" be a gépbe, majd szapora léptekkel haladtam a lépcső felé. A legalsó foknál Justin megfogta csuklóm és enyhén maga elé fordított, majd így szólt:

-Hova-hova ilyen sebesen Mrs. Lane?-majd még gúnyosan fel is nevetett.

Én rá se pillantva menekítettem ki végtagom majd szó szerint felfutottam szobám rejtekébe.

A nap további részét semmit tevéssel töltöttem. Leginkább magazinokat olvastam az ágyamban vagy valami dvd-t bámultam.

~napokkal később:

Mivel már nem vagyok kórházban így újra iskolába járok. Ennek van jó és rossz oldala is. A jó oldala, hogy nem vagyok egyedül és nem unatkozom a rossz pedig, hogy tanulni kell. Világéletemben gyűlöltem bújni a könyveket, vagy figyelni a tananyagra. És még nincs vége. A rosszban a rossz(nálam ilyen is van), hogy Austin nincs suliba. Így meg sem tudom ezt az egészet vele beszélni. Ez nagyon zavar.

Hanyagul dobom el táskámat a ház másik sarkába és kiáltom el magam:

-Haza értem!

Válasz, mint mindig most sem érkezik. Most azonban van valami, ami jelen van pedig nem szokott. 

Justin gúnyos mosolya. Semmi kedvem leállni vele veszekedni vagy akár csak beszélni is. Próbálok "túl jutni" rajta, de követ. Egészen a lépcsőfordulóig. Mikor épp vágnám rá az ajtót lazán löki oda:

-Mahoneék költöznek drága. Észre sem vetted?

majd hangos röhögés közepette saját birodalmába lép és hangos ajtócsapódása ránt a valóságba. Gyorsan szaladok az ablakhoz és elkeseredetten veszem észre, hogy egy óriási kamion parkol legjobb barátom háza előtt.

-Nem! Az nem lehet. Csak így nem mehet el!-kiabáltam miközben száguldottam lefelé a lépcsőn. 2 pillanatba sem telt, már a bejárati ajtó előtt voltam és futni kezdtem. Austin körülbelül 400 méterre lakik tőlem. Tempómon gyorsítani kezdtem, mikor láttam, hogy a sofőr lehúzza a kamion hátsó részét. Sose voltam jó futó, de most minden bele kellett adnom.

Felbőg a motor, majd kifordul az óriási jármű. 

-Nem hiszem el, ez nem lehet!

Testem sebessége lelassul, térdemre támaszkodom és mohón falom az oxigént. Telefonomért nyúlok, amely zsebem mélyén lapul és tárcsázni kezdem a kék szemű fiút.

-Vedd fel, vedd fel!-könyörgöm neki.

-Halo?-szólt bele kissé elfojtott hangon.

-Nem mehetsz el. Kérlek-gyűltek könnyek a szemembe.

-Nem tehetek már semmit. És most le kell tennem. Még annyit, hogy nézd meg az éjjeli szekrényed második fiókját. Szia!

Ezzel a lendülettel le is tette a telefont. Nem tudom mi vezérelt, de mintha azonnal elmúlt volna a futás miatt érzett fáradságom. Fél pillanat alattam sarkon fordultam és futottam haza felé. Az ajtót szó szerint feltéptem, cipőmet lerúgtam magamról. Érzelmekkel teli szívvel mentem szobámba. Nem tudom mi fog fogadni. Talán hagyott valami ajándékot? Egy közös képet, nyakláncot? 

A felső ajtót úgyszintén feltéptem éjjeliszekrényem fiókját pedig zokszó nélkül kaptam ki. Mikor megláttam mi lapul a fiókban szemembe automatikusan könnyek gyűltek. Még fel sem nyitottam a kis borítékot, de furcsa érzésem volt.

Végig feküdtem ágyamon majd szemem magasságába tettem a levelet és olvasni kezdtem.

"Kedves Shannon!

Mire ezt olvasod, már valószínűleg nem leszek a városban. Mivel az utóbbi időben elég rossz volt a kapcsolatunk, nem volt alkalmam elmondani, de anya kapott egy álláslehetőséget Miamiban. Körülbelül egy hónapja tudhattuk meg, de nem akartam, hogy elmenjünk. Itt hagyni téged, akit mindennél jobban szeretek? Nem, nem! Szóba sem jöhet. Nem tudtam volna elképzelni, de változtak a dolgok. Van még egy dolog amit nem mondtam. Valójában ezt még most is félek elmondani neked, mert nem tudom, hogy reagálsz, de ha most nem teszem meg akkor sosem fogod tudni. Az első pillanattól kezdve szerelmes voltam beléd. És amikor legjobb barátokká váltunk az keserédes érzés volt. Nem tudom, hogy viselkedjek, mit tegyek, hogy észrevedd: SZERETLEK! Próbáltam többféle módon, de egyik nyelven sem értetted meg, így lemondtam arról, hogy egy pár legyünk valaha is. De még barátként és kötelezettségemnek éreztem, hogy megvédjelek a bántalmaktól, ám Te Justint választottad helyettem. Ő még nagyon sok bajt fog rád hozni, amit én mind előre megmondtam neked, de minden ember a maga kárán tanul, nem tudok mit tenni. Szeretlek, de nem megy így tovább. Miután kiderült, hogy lefeküdtél vele úgy éreztem, mint aki hasba rúgtak. Pont vele? És még játékszerként is használtál engem. Fájt, hogy ezt tetted, ezért úgy döntöttem mind a kettőnknek úgy lesz a legjobb ha elmegyek. Szeretlek és ezen semmi sem fog változtatni. Legyen szép életed és teljesüljön, minden amit csak szeretnél!

Szeretettel:

Austin"

-Úr isten! Austin Carter Mahone! Én is szeretlek! a levelet fejemre ejtettem és sírni kezdtem. Hogy lehet egy fiú ennyire édes? És én pedig elszalasztottam. Hagytam elmenni. 

Sziasztok drágák! Remélem tetszik a rész és elégedettek vagytok vele. Az esetleges hibákért elnézést, de most nem volt időm átnézni. Van egy dolog, amit szeretnék elmondani nektek. A blogot egy kicsit szüneteltetem. Úgy érzem, hogy most a nyári szünet (vagy nem tudom) mi miatt, de egy kicsit hanyagoljátok a blogot. Az előző részhez is csak 8 (!!) kommentárt kaptunk, amikor ezelőtt simán összejött 17-18 is. A következő rész nem tudom mikor, de fog jönni. Sok puszi nektek♥