Chapter Twenty-Two

Justin kezei tele voltak kajákkal, innivalókkal és mindennel, ami ahhoz kellhet, ha valaki egy kocsiban ragad benzin nélkül az erdő közepén éjszakára.

-Justin, ezek meg minek? –néztem rá értetlenül miközben a kezében lévő dolgokat „lapoztam fel”

-Shannon, ma itt kell, töltsük az estét. –mondta miközben a kocsiban elhelyezkedő pedálokat vizslatta szemeivel.

-De én nem akarok itt aludni!- emeletem fel hangomat, miközben idegesen vezettem végig tekintetemet Justinon.

-Nem tudok mit csinálni-túrt hajába, majd bekapcsolta a rádiót és felhangosította.

-És ezek honnan vannak akkor? – halkítottam lejjebb a zene forrását.

- Találtam egy házat itt nem messze az autótól és tőlük kaptam ezt a pár alap dolgot. –mondta teljesen nyugodtan.

Ám ekkor  elveszítettem az utolsó csepp türelmemet is.

-És annyi eszed nem volt, hogy benzint kérjél, hogy minél hamarabb eltakarodhassunk innen? Hmm?- ordibáltam a lehető leghangosabban.

- Mert szerinted, még is ki a szar tart otthon 10 L-es kannákban benzint? –emelte fel végre tekintetét a pedálokról hangjával együtt.

- Fogadjunk meg sem kérdezted. Annyi eszed sincs. – válaszoltam flegmán.

-Tudod mit? Akkor menjél el és hozzál benzint! Legalább addig sem idegesítesz.

-Hát előbb hozok ebbe a rohadt autóba benzint, mint te az már biztos.

- Oh, igen? Akkor indulhatsz is-kiabált rám, majd kioldotta a zárat és én pedig feltéptem az autó ajtaját.

Pulóveremet magamon összehúzva vágtam neki az útnak. Azt mondta itt az erdőben van ez a ház, hát akkor csak nem lehet olyan messze.

~30 perccel később:

Már vagy félórája kóválygok az erdőben, de még mindig nem találtam semmit. Az idő is egyre jobban kezd lehűlni.  Megpillantottam valami enyhe kis fényt, így futni kezdtem annak irányába. Természetesen az én szerencsémhez méltóan elbuktam egy fa hatalmas gyökerében, aminek köszönhetően tiszta sár lettem. Remek. A kedvem kezd egyre jobban emelkedni. Khm, szarkazmus.

Épp tápászkodom fel, mikor valami idegen fuvallatot érzek a vállamon, mintha egy kéz lenne. Talán egy apró simogatás.

-Ki az?- kiabáltam félénken. Már amennyire az ember tud félénken kiabálni.

Válasz természetesen nem érkezett. Arra jutottam, hogy ez az egész kezd egyre horrorisztikusabb lenni, ezért jobbnak láttam, ha visszamegyek a kocsihoz. Miután sikerül felállnom, lassan de biztosan indultam a kocsi felé. Még az a legnagyobb szerencse, hogy remek a memóriám és nem felejtettem el, merről jöttem. Ennek köszönhetően 10 perc alatt visszataláltam. De az autót zárva találtam..

Justin szemszöge:

Miután Shan elment, bekajáltam és megnéztem van-e térerő. Gondoltam felhívom apát, hogy nincs semmi ne aggódjanak. De miért is lett volna? Ezért kénytelen voltam a rádió mellett maradni.

Ülésemet enyhén hátra hajtottam és szemeimet lehunytam.

~40 perccel később:

Valaki kopog az üvegen. De rohadt erősen. Megijedtem. Ki ne ijedne meg, ha álmából arra kel fel, hogy verik az ablaküveget. Aztán eszembe jutott, hogy csak biztos Shan ezért kinyitottam az ajtókat.

-Na itt a benzin? Mehetünk? – kérdeztem röhögve, mert úgy is tudtam mi lesz a válasz.

Ő csak grimaszolva beült mellém, majd ránk zárta az ajtót. Innentől kezdve körülbelül 15 perc néma csend állt közöttünk, amit természetesen én törtem meg.

-Kérsz? –nyújtottam felé egy sonkás szendvicset. – Hagytam neked is .

- Igen, köszi! –majd egy mosoly keretében kivette a kezemből és enni kezdett.

Tudjátok nagyon vicces ha Shan eszik, mert mindig foltos lesz valamije. Most konkrétan egyik ruháját sem ette le, csak valami ott ragadt a szája szélén. Tök vicces volt. Nem szóltam neki egyből, hanem először előkészítettem a telefonomat, pontosabban a kamerát.

-Shannon!- szólítottam meg, mire természetesen egyből rám nézett, így le tudtam fényképezni- Csííz!

- Ahj, Justin. Ezt miért kellett? –vágott „durci” fejet.

- Mit? –néztem oda, de gondolhattam volna, hogy nem úszom meg – csííz!

Shan lefényképezte, ahogy fordulok és így pont hülye fejem volt.

Ezek után gondolhatjátok mi következett.  Egymás fotóztuk és mind a ketten hülye fejeket vágtunk. Megbeszéltük, hogy közben nem nézzük meg, majd csak a végén.

Mikor már közel 20 perce hülyéskedtünk úgy döntöttünk, hogy ennyi elég és megnézzük.

Csak előtte át ültünk a hátsó ülésre, mert ott volt ülés-fűtés, meg egy pléd, mert ami azt illeti elég csípős volt az idő. Miután kényelmesen behelyezkedtünk elővettük a telefonunkat és cseréltünk.

Felváltva mutogattuk egymásnak a képeket és már sírtunk a nevetéstől. Elképesztő milyen hülye fejeket tudunk vágni.

Shannon szemszöge:

Épp az egyik képen röhögök, miközben neki dőltem hátammal az ablaknak, mert már nem bírtam. Olyan vicces :D

Aztán szól Justin, hogy „ Ezt meg kell nézned, Shan”. Én enyhén szétnyitottam lábaimat, hogy közöttük ’oda jöjjön’ és megmutassa a képet.

-Úristen! Ne, nem bírom – sikítottam fel, mert már annyira vicces volt.

Justinnak is folytak már a könnyei a nevetéstől. De sajnos ez volt az utolsó kép.  Nincs több nevetés, így úgy döntöttünk, hogy „pihenünk” Justin ott maradt a lábaim között és hasamat párnaként használta miközben bámult kifelé az ablakon.

Már majdnem aludtam, mikor Justin hirtelen megtörte a csendet.

-Kérdezhetnék valamit? – ült fel, így velem szemben volt, pár milliméterre az arcomtól.

- Mondd-mosolyogtam egy aprót.

-Utálsz?

Hát nem tudtam erre mit mondjak. Utálom? Nem, azt azért már talán nem. Szeretem? Na azért az meg túlzás.

-Azt nem mondanám.  De nem is …

Akartam volna tovább folytatni, de hirtelen megéreztem Justin ajkait enyémeken. Nem tudtam mit tegyek. Elutasítsam? De nem akarom.. Akkor marad a csók. De nem az sem jó. Veszekedtem magammal, amihez szerintem azért elég nagy tehetség kell.

A végén az egészből semmi nem valósult meg. Szemeimet lehunytam, ajkaim enyhén elváltak egymástól ezzel bejutást biztosítva Justinnak és átadtam magam Neki..

Köszönöm, mind a 9 kommentet. Remélem ehhez azért valamivel többet kapok. Mert elég régen volt már 10 alatt a komik száma!

/hibákért bocsi/