A szöveg kinézetéért elnézést kérek, de worldből átmásolva nem tudom eltüntetni a hátteret.
A rész
több helyen is trágár szavakat tartalmaz!!
I n'y a pas un amour sans une douleur. (Fájdalom nélkül nincs szerelem)
- Mi a
rohadt? - kiáltott valaki (Austin) a hátunk mögül. Justin elszakadva tőlem
megragadta a karom, majd elráncigált a kocsiig. Beültetett, majd ő is beszállt.
Kölcsönzött kocsi lehet, hisz fél kontinens választ el minket az otthonunktól.
Otthon... Hmm, ironikus, hogy körülbelül 2 nappal ezelőtt még Austin háza volt
az "otthonom". Most pedig szeretnék elmenekülni. Szép is volt az első
fél év, amit itt töltöttem. Nem volt napi szintű drogos Austin, csak nyugodt,
szeretetteljes. Megnyugtató kezek fűződtek a derekamra esténként, lágy csókokat
lehelt nap mint nap az ajkaimra. Éreztem, hogy szeret, mert kimutatta. Ez volt
fél évig. De mikor lefeküdtünk, már nem volt ilyen kedves. Durva volt, és
fájdalmas. De bevallani neki, vagy szakítani nem mertem vele. Féltem, hogy
megver.
- Min gondolkozol? - simította a kezét a
combomra Justin - Semmi baj nem lesz. Csak nyugodj meg kicsim.
-
Köszönöm – mondtam kicsit elfojtott hangon, de magamra erőltettem egy álmosolyt.
- Mit?
- Hogy itt vagy velem. - hajtottam le a fejem
szégyenlősen, és ezt a pár szót is csak sutyorogtam.
- Hé,
- nyúlt az állam alá - ez csak természetes. Tudod én.. - nem bírta befejezni,
mert néhány golyó süvített be a hátsó ablakon. – A picsába. A jó édes faszom! -
káromkodott mérgében Justin.
Körülbelül
2 perc alatt gyorsultunk 200-ra. Bennem megfagyott a vér, és kiguvadt szemekkel
bámultam az utat, miközben az ujjaim belefehéredtek az ülés szorongatásába. Az
a pár perc, amíg elértük a kompot, örökkévalóságnak tűnt. Szépen begördültünk
az óriási hajó belsejébe és leállítottuk a motort. Csak néztük egymás szemét,
majd közeledni kezdett Justin, a szeme pedig a szemem és a szám között
cikázott. Végül pedig megéreztem csodálatos ajkait, amint az enyémeket
kóstolgatja. Nyelvét egy óvatlan pillanatban átengedte az enyém mellé, és nyelveink
gyönyörű táncot lejtettek. Úgy illettek egymásra, mint zár a kulcsba, mint nap
az égre. Egymáshoz tartozunk és ezen semmi és senki sem változtathat.
- Ne vegyünk ki egy kabint? - húzta perverz
mosolyra a száját.
Megmosolyogtatott a tudat, hogy már
(remélhetőleg) nem csak az "alsó részem" foglalkoztatja, hanem én
magam is.
- Úgy is fáradt vagyok.. - húztam az agyát egy
kicsit.
~Justin szemszöge~
- Ne
vegyünk ki egy kabint? - kérdeztem Shan-től, és reménykedtem, hogy válasza
egyértelműen, de lesz.
- Úgy
is fáradt vagyok- ásított, majd hátra döntötte az ülését, és behunyta a szemét.
Tök jó! Pedig már kezdtem reményeket táplálni az ügy iránt, bár úgy látszik
feleslegesen. Így hát én is hátradőltem, majd lecsuktam a leselkedőimet. 5 óra
a komp útja. Annyi alvás jól jön, mivel 1 évig körülbelül 4 órát aludtam
naponta. Az pedig elég kevés. Annyi idő alatt még csak álomba sem lehet
merülni.
Hallottam,
ahogyan Shannon mocorog, de gondoltam helyezkedik. Szemeimet nem nyitottam ki,
hisz csak mocorgott. Lehet meg kell fordulni vagy akármi. Aztán hirtelen csak
annyit érzek, hogy Shannon mélyen az oldalamba vájja körmeimet és bele
kapaszkodik az alsónadrágom korcába.
-
Shannon! Mit csinálsz? –kérdeztem tőle, miközben fogaimat összeszorítottam,
hiszen kis híján belemart a húsomba. Azok az átkozott körmei.
- Just
..- kezdett bele, de nem tudta befejezni. Itt már megrémültem, mert olyan volt,
mintha valaki befogta volna a száját. Azonban mire észbe kaptam a lámpa
felkapcsolódott és szembetaláltam magam Austinnal, amint Shannont a nyakánál
fogja és fegyvert tart a fejéhez.
- Mi a
? –akadt meg bennem a szó. – Te hogy az istenbe kerültél ide? –kérdeztem
feszülten, miközben éreztem, hogy kezdenek kidagadni az erek a testem egész
részén.
- Csak
visszaszerzem azt, ami az enyém – mosolygott, majd megsimogatta Shan fejét a
fegyverrel.
- Azt
sosem tudod visszaszerezni, ami sose volt a tied! –sziszegtem egyre
feszültebben. – Van egy ajánlatom.
-
Halljuk. Bár én mondom meg mi lesz vagy mi nem. –röhögött ez a majom, de nem is
érdekelt. Elterveztem valamit, amit véghez is fogok vinni. Azért, hogy végre
nyugodtan élhessünk.
- Úgy
hallottam, régebben bokszoltál.. –köszörültem meg a torkom –bár amit csináltál
nem nagyon lehet annak nevezni.
Austin
idegesen kapta rám tekintetét, amin én egész jól szórakoztam. Aztán egy
hirtelen mozdulattal ellökte Shannon magától és megindult felém. Elég
váratlanul ért, de az első próbálkozást jól védtem. A legfőbb célom elsők
között az volt, hogy a fegyvert kiverjem a kezéből, ami körülbelül 2 perc után meg is volt. Ezek után valahogy a földre
kellett juttatnom, hogy a fegyverét rá szegezhessem.
*Negyed órával később:
Már negyed órája állom a pofonokat és ütéseket. Austin
nem áll le. Egyre jobban fáradok. Úgy érzem, ez a csata veszni látszik. Nem
gondoltam volna, hogy ilyen erős. Őszintén szólva egyáltalán nem látszik rajta
semmi mind abból, amit tud. De nem érdekel. Amíg bírok küzdeni fogok
Shannonért. Hogy miért? Mert ő számomra nem csak egy lány. Ő az a lány.
Shannon szemszöge:
- Austin állj már le, baszd meg. – kiabáltam rá sírva.
Justin már a földön feküdt eszméletlenül. Szájából és orrából egyaránt folyt a
vér és nem akart alább hagyni. Végül kénytelen voltam odaszaladni és szó
szerint kettejük közé állni, mire Austin befejezte.
- Ne hogy hozzám érj, te kis ribanc. Gyerünk,
dédelgesd a mocskos kis barátod aztán csináltasd fel magad vele és legyetek
boldog – ordibált nyomdafestéket nem tűrő dolgokat, majd lenézett a földön
fekvő Justinra, rá köpött egyet, ezzel az összes tisztességét elhagyva majd
kilépett a szobából. Én egyből az eszméletlen fiú mellé térdeltem és beszélni
kezdtem hozzá:
- Édesem, kérlek, kelj fel. Ha felkelsz minden rendben
lesz és semmi baj nem lesz. Együtt lehetünk most már boldogan és zavartalanul.
Senki nem választhat el minket. Tudod, én mindennél jobban szeretlek és már
nagyon bánom, hogy eljöttem tőled. Fogalmam sem volt arról, hogy így érzel
irántam, de most már tudom és biztosíthatlak, hogy én is legalább annyira
szeretlek, mint te.
Az egész szívemet gyakorlatilag a kezébe adtam és még
most sem ébredt fel. Menthetetlen módon kezdtem zokogni. Mellkasára dőltem és
szó szerint bőgtem. Aztán amikor teljesen magamba és az érzelmeimbe temetkeztem
megéreztem kezét hátamon, ami fel-le mozgott. Hirtelen kaptam fel a fejemet és
arcára pillantottam. Justin mosolyogva nézett le rám, majd csücsöríteni kezdte
ajkait. Rögtön értettem mit akar és megcsókoltam. Ekkor viszont hirtelen tör be
szobánkba egy szolgáló és kezdené a szövegét, de aztán hirtelen meglátja a
földön fekvő Justint.
- Asszonyom ne essen pánikba, azonnal szólok egy
orvosnak. –mondta idegesen majd elviharzott.
Szent szar, ezen a hajón van orvos? Ha tudtam volna,
nem próbálkozok ilyen hülye telepatikus dolgokkal. A fenébe is, semmi sem jön
össze.
Az orvos hamarosan megérkezett a kabinunkba és elvitte Justint egy
hordágyon. Megtiltotta, hogy vele menjek, mivel helikopterrel szállították egy
közeli kórházba. Megadta a kórház címét és ott hagyott.
* 1 héttel később *
Ma van egy hete, hogy véget ért az a szörnyű hajóút.
Justin azóta is kómában, mivel több ütés is a koponyáját érte. Minden nap
reggeltől estig itt vagyok mellette és csak azt a pillanatot várom, hogy mikor
nyitja ki azokat a gyönyörű szemeimet. Mindennél jobban szeretem és bízok a
felépülésében. Az orvosok körülbelül 1 hét múlva várják az ébredését, de
bármikor megtörténhet. Addig is itt őrködöm mellette, akár csak egy angyal.
